Ha egy sereg majom vadul csapkodná a klaviatúrát előbb jönne ki a fészbuk forráskódja apistúl, mint Shakespear összes műve. Lassan ez a romhalmaz elveszti azt cseppnyi maradék varázsát, amit mára már csak közösség tagjai biztosítanak.
Mai jótanácsom, mielőtt valamit továbbfejlesztenél, javítsd ki a hibáit, mert enélkül problémáidat gyarapítod és súlyosbítod is a munkáddal.
Nemsokára újraindítom a blogom.
Eltelt egy nagyon tömény év, nem részletezném, eddig is mellőztem.
A lényeg, hogy eljutottam egy pontra ahol a gondolatok megosztása nem amolyan hétvégi, éjszakai gőzkieresztés, sokkal inkább küldetés. Komoly küldetés, komoly célal.
Rendkívűl kiábrándult voltam mert, az utóbbi időben számtalanszor legyintettem, hogy "áhh bazmeg". Egyszerűen azért mert a mondanivalóm túl hosszúra nyúlt volna, túl tömény lett volna az adott helyzetben.
Igyekszem itt mindenről írkálni majd, ami engem személy szerint érdekel, és másokat is érdekelhet, és titkos reményem, hogy talán kialakulhat párbeszéd is olyan témákban, amikről csak kiválasztott kevesekkel tudok hétköznap beszélni. Igyekszem kerülni a pártpolitikát, mert kivétel nélkül az összes ilyen kezdeményezést nevetségesnek tartom. De erről is lesz még szó bőven. Szóval lesz itt szó filmekről, zenéről, bulikról, technológiáról, irodalomról, kis kézzel festett műanyag katonákról, lányokról, fiúkról,vidám fikciókról és a szomorú valóságról. És ha már elég sokat összeirkáltam, ami reményeim szerint gyorsan megy majd, akkor minden áhh bazmeg mellé linkelek majd valamit. De titkos reményem az is, hogy néhány áhh bazmeggel kevesebbre lesz szükégem.
Lehet lesz új dizájn is. De a tartalommal tuti nem várom meg.
Talán tavasszal.
Elbaszott egy világ ahol a szeretet csak egy napig kötelező és hitelt kell hozzá felvenni. Ahol a bolygó megmentésére rendezett konferencia kudarcba fulllad.
Amikor majd adod át az ajándékot este jusson eszedbe, hogy valakire éppen most fognak fegyvert, valaki éppen most hal éhen, és te ez ellen semmit sem tettél. Sőt még csak el sem gondolkodtál rajta, hogy mit tehettél volna.
Kellemes hosszúhétvégét!
Nem az a lényeg, hogy mennyit láttál a világból, hanem az, hogy amit látsz, abból mennyit próbálsz megérteni.
Ezek régről a kedvenceim, szerintem itt a helyük:
2007.01.06
Mintha valaki hanyagul évtizedekkel ezelőtt ottfelejtette volna egy naplemente díszletét a látóhatáron.
Egy, a nyári napon megolvadt műanyagkatona nézőpontjából látom a világot. Sötétzöld, amorf műanyagdarab vagyok a hideg, száraz földön, száraz füszálak közt ottfelejtve. Valaha egy apró kéz vezetett csaták százain át, hősként vonulva, hol homokdűnék közt, hol a végtelen dzsungelben. Ártatlanul öldökölve teltek napjaim, egy gyermeki szív parancsait teljesítve. Boldog voltam, amikor a pufók ujjak körém zárultak, hogy az ismeretlenbe vigyenek magukkal felderítőként. Egyszercsak nem jött több parancs, ott voltam elveszve, közel egy öreg fa tövéhez, a tavaszi napfényben. Nyári záporok, és lompos kutyák vizelete áztatta arcomat. Emberi talpak sokasága taposott át rajtam, de katona maradtam, rettenthetetlen, masszív örzője egy gyermekkor ábrándjainak. Mígnem egy forró nyári napon, a hozzám hasonlóan zöld lombok közt áthatoló fénysugár megtalált. Örültem a meleg simogatásának, de csakhamar hólyagok sarjadtak, először puskám karcsú csövén, majd a testem minden szegletén. Forgyogva olvadtam zöldeskék bűzölgő tócsává. Már nem voltam büszke, sem rettenthetetlen, sem katona. Még mindíg itt heverek, formátlan műnyagdarabként, elvesztve jelentésem. De egy egész gyermekkor kacajainak visszhangja adott lelket, ami nem veszik el egykönnyen. Sorsomba beletörödve, mégis kíváncsian várok egy új nyárra.
2008.01.21
